Előnyomott gobelin alap vásárlásakor mire jó figyelni!
2012.11.24 14:25Amennyiben azonban mégis úgy döntünk, hogy előnyomott gobelint varrunk, akkor a következőket nem árt figyelembe venni. (Én saját káromon, de megtanultam!:))
1./ Ne tévesszen meg minket az, hogy az alap (elsősorban itt a normál öltéssűrűségűről beszélek) gyönyörűen van megfestve. Nekünk a varrásnál nem ez az elsődleges szempont. Nem szép festményt, hanem szép kézimunkát szeretnénk. Mindig olyan szemmel nézzük, hogy ezt majd hogy lehet szépen kivarrni. Elégségesek e a normál öltéshelyek ahhoz, hogy közelitően visszaadjuk a megfestett szerinti szépséget. Vagy a szinek zsúfoltsága, vékony vonalak, kétszinű öltéshelyek, stb. biztos hogy nem teszik lehetővé, hogy az elképzelésem szerinti szépségben tudjam kivarrni a részleteket is. (Pl. egy nagyon mozgalmas képet, főleg ha még alakok is vannak rajta, kizárt dolog hogy pl. egy 20 cm x 35 cm-es illetve 30 cm x40 cm-es normál kanavára szépen ki tudjunk varrni.)
2./ Mindig hajlamosak vagyunk arra, hogy szeretünk kis méretekben gondolkodni. Az adott képhez passzoló mérettől kisebbre szeretnénk mindig kivarrni a kézimunkát. Természetesen ez a fajta választásunk mindig lemondással jár. Inkább vállaljuk fel a nagyobb öltésszámú méreteket (akár kisebb öltéssűrűséggel), s inkább "kettő helyett egyet", de szépet.
3./ Én rájöttem arra, hogy én azt a megoldást nem szivesen támogatom, hogy olyan méretben, ahogy a kivarrni szándékozó kéri, s több méret-variációban. Az adott képnek mindig kell egy minimális öltésszámú méret (amihez én ragaszkodom), s attól kisebb nem, csak nagyobb képzelhető el számomra. (Természetesen a méretbeli különbségek egy adott határon belül lehetségesek, hisz adott a minimális öltésszám, akkor ez természetesen különféle méretekben készülhet el különféle öltéssűrűségű kanaván. De mig az előnyomott gobelineknél általában kétféle (normál és tű) kategória létezik, addig ugyanazt a mintát leszámolósban többféle öltéssűrűséggel el tudom késziteni, igy a nekem legjobban megfelelő méretben.)
4./ Természetesen a méretarányok is fontosak. Én szivesebben varrok olyan kézimunkát, ahol a személyek, tárgyak, növények, állatok, stb. megörökitése kicsinyitett formában történik, az óriási, felnagyitott, valóságtól elrugaszkodott (nagyobb mint a valóságban) méretek számomra nem annyira nyerők. Természetesen a kivétel erősiti a szabályt!:)